arrow_back Vissza
Rólam
Nagy Judit

Dr. Nagy Judit vagyok, Szegeden élek a családommal, a férjemmel és három csodálatos gyermekemmel. Fogorvosként és szájsebészként dolgozom, tulajdonképpen a gyógyítás eddig jóval inkább kitöltötte az életemet, mint az írás, és azt hiszem, az orvoslás mindig is része lesz az életemnek.

A negyvenes éveim közepén engem is elért az életközépi válság számos kérdéssel, és húsz éve halogatott vágyamat valósítottam meg egyik napról a másikra: elmentem a Camino-ra. Mivel a Camino során soha nem azt kapod, amire vágysz, hanem azt, amire szükséged van, én égi jelként tekintettem a jelenségre: az út digitális naplózása számomra is meglepő népszerűségre tett szert.

Annyi pozitív visszajelzést kaptam az írásaimra, hogy tudtam, nekem ezzel dolgom van. Már csak azért is, mert a flow, amit átélek az írás során, olyan megnyugtató és felszabadító érzés, amit mindig minden ember keres az életében.

Mivel az írás nem csupán szerelem és adottság, az élet pedig folyamatos fejlődés és tanulás, jelenleg kortárs irodalmi alkotó műhelyekben dolgozom, ahol a saját írói hangom megtalálását követően különböző írástechnikák elsajátításával foglalkozom és csiszolom az alkotásokat.

Jelenleg az első könyvem kiadásán dolgozom, és az alkotó műhely munkáit csokorba szedve novellás kötetet készítek.

Mivel az életet nagyon szeretem, nyitott személyiség vagyok, és imádok a komfort zónámon kívül lenni, így sok olyan álmomat valósítottam már meg, ami más számára is lehet inspiráció. Írtam Ph.D. dolgozatot a szájüregi daganatos betegek életminőségének változásáról, voltam Afrikában önkéntes, hobbi hegymászó 5000 méter körüli hegycsúcson a Kaukázusban, zarándok az El Camino-n, világutazó több, mint 40 országban és jelenleg is számos terv megvalósításán dolgozom. A legfontosabb minden mellett azonban a családom és a gyerekeim, és szeretném, ha a szülői minta nyomán ők is hasonló nyitottsággal és kalandvággyal élnék az életüket, és találnák meg a boldogságukat.